Cookie / Süti tájékoztató
A felhasználóbarát működés érdekében oldalainkon Cookie-kat használunk. Az Elfogadom gombra kattintással hozzájárul a Süti (ún. „Cookie”) Szabályzatban foglaltakhoz.
Részletek
Elfogadom
Kapcsolódások - Gyermekhíd Alapítvány
Szerző
Lipcsei Árpád
Fotó
Hegyháti Réka
Rovat
Inspiration
Inspiration

Kapcsolódások - Gyermekhíd Alapítvány

„Az igazgatónő azt mondja, a néni hozzám jött. A néni azt mondja, ő a nagymamám, és azért jött, mert magához akar venni. Mondom, hogy nekem nincs nagymamám. Se nagyapám. Egyáltalán senkim sincsen.” (Dragomán György: Máglya)
Kapcsolódások - Gyermekhíd Alapítvány
Szerző
Lipcsei Árpád
Fotó
Hegyháti Réka
Rovat
Inspiration

Leemelem a könyvespolcról a Dragomán-kötetet. Csak az érzés van meg, hogy a Máglya első lapjain van az a rész, ami többször eszembe jutott a beszélgetés közben. Nem tudom, Joó Beatris, a Gyermekhíd Alapítvány operatív vezetője olvasta-e a Máglyát. Azt sem, olvasott-e bármit az írótól, de ez mellékes. Ahogy Dragomán ír, és ahogyan (amiért) az alapítvány dolgozik, abban van valami rokon, legalábbis számomra. Lehet, hogy a helyzet nem jó (sőt rossz), de a remény (hogy lesz, lehet jobb) él. Mert éltetik.

Hogy miért a beszélgetés epilógusával kezdődik ez a szöveg? Mert nem könnyű, ami jön. És kell a remény – az induláskor is.

Vagyunk, akik vagyunk…

„Kovács Orsolya, az alapítvány szakmai vezetője tíz évvel ezelőtt, pszichológus- és szociológushallgatóként elindított egy látogatássorozatot budapesti gyermekotthonokba, ehhez csatlakoztam én is. Játékos érzékenyítő és érzelmi intelligenciát fejlesztő foglalkozásokat szerveztünk, de gyorsan átláttuk, hogy ez nem elég. Az nem működik, hogy megjelenünk, tartunk egy egynapos programot, aztán átmegyünk egy másik intézménybe, aztán a következőbe, azaz fel-, majd eltűnünk. A nevelőotthonokban élő gyermekek számára éppen a stabilitás a legfontosabb, ami rendszeres jelenlét mellett alakulhat ki, ha van olyan személy vagy közösség, amelyről tudják, hogy számíthatnak rá, visszatér hozzájuk, akkor, amikorra ígérte” – mondja Beatris, aki mentorként az alapítvány önkéntese is.

 

Az átváltozás

Kiválasztottak egy nagyobb intézményt, arra koncentráltak, így egyre jobban ráláttak a gyermekvédelmi szakellátásra, és az is tisztább lett számukra, hogy nonprofit szervezetként milyen területen tudnak segíteni, hogy tudnak még hatékonyabban jelen lenni a gyerekek életében. Jelenleg egy nagy létszámú gyermekotthon mellett három lakásotthonnal van kapcsolatban az alapítvány.

„A programunk jobban illeszkedik a lakásotthonhoz. Családiasabb, stabilabb a közeg, kisebb a nevelői fluktuáció, könnyebb a kommunikáció és a kapcsolódás az intézményhez, az ott dolgozókhoz, és a gyerekek is kiegyensúlyozottabbak.”

A tapasztalatok és a szakmai fejlődés alakította a ma működő szakmai programot, amely három pilléren nyugszik:

  • egyéni fejlesztés,
  • közösségi fejlesztés,
  • pszichés megsegítés, pszichoterápia, (ha be tudják vonni a gyermeket).

 

50 gyerek, 65 önkéntes

Az alapítvány programjaiba 8–9 éves korukban vonhatók be leginkább a gyermekek, a jelenleg mentoráltak 7 és 17 év közöttiek. Minden mentoráltnak saját önkéntese van, akik végigjárták az ötlépcsős kiválasztási folyamatot. Általuk valósul meg az egyénre szabott, személyes figyelem. A rendszeres heti találkozásokon az egyéni kapcsolódáson van a hangsúly, ugyanakkor fontos, hogy a gyerekek azt is érezzék, megtartó, támogató közösséghez tartoznak, ezért havonta pályaorientációs fejlesztő alkalmakat szervez az alapítvány, ahol a közösségi kapcsolódást élhetik meg.

„Minél korábban létrejön a mentori kapcsolódás, annál nagyobb az esélye, hogy a pozitív példák és minták érvényre jutnak.”

 

Tükröm, tükröm…

Hiteles-e a sorstárs, egy gyermekotthonból indult felnőtt pozitív példája?

Az egyik gyereknek motivációt, megerősítést jelenthet, hogy van értelme küzdeni. A másikban viszont irigységet és szégyenérzetet szülhet: onnan indult, ahonnan én, közülünk való, de valamit elért. Hozzá képest én… A külső példa esetén kevésbé kell szembesülnie a gyereknek az esetleges szégyenérzettel, mert tudja, hogy ő és az a másik ember nem ugyanarról a pontról, nem ugyanabból a környezetből indultak.”

 

Mindenkinek járna

A pszichés megsegítés, pszichoterápia kiemelt helyet kap a szakmai programban – a kérdés az, sikerül-e bevonni a gyerekeket. Hogy ez miért fontos? Az otthonokba az esetek többségében szegénység, munkanélküliség, alkoholizmus, bántalmazás és elhanyagolás miatt családokból kiemelt gyerekek kerülnek, akik akkor is megélnek valamilyen nehézséget a családi közegben, ha szeretetteljes a kapcsolódás a saját szüleikkel. Pusztán a szegénység kapcsán is traumatikus helyzetben élnek vagy abba kerülhetnek, de a szegénységhez – gyakran – alkoholizmus, bántalmazás is társul. Ugyanakkor az állami rendszerbe bekerülés procedúrája is sokszor rideg, bürokratikus, nem bizalomteljes folyamat. „Mire bekerül a gyermekotthonba, már szinte elvesztette őt a társadalom: a világba, az emberekbe, a szüleikbe vetett bizalmuk és az önmagukba vetett hitük is elveszett. Ezeknek a gyerekeknek kivétel nélkül szeretetre és terápiás segítségre lenne szükségük. Valós sikert és változást bizalomteljes kapcsolódások és pszichoterápiás segítség nélkül szinte képtelenség elérni. Márpedig ha nem sikerül átformálni ezeket a sorstörténeteket, reprodukálódnak. Muszáj megfelelő támogatással megszakítani ezt a láncot, ez az össztársadalmi érdek is. És van remény. A COVID első hulláma idején, amikor csak online kapcsolat volt az önkéntesek és a gyerekek között, az egyik kislány, aki addig szinte bukdácsolt, olyan szintű segítséget tapasztalt a mentorától, ami elképesztő motivációt szült benne. Tanulni akarok, mondta az önkéntesünknek, és azt is meg tudta határozni, mire szeretne hangsúlyt fektetni. Meglett a kapocs, és ha az megvan, onnantól nagyon sok minden működik. Fejleszthető a gyermek, mert motivált. Meg akar felelni az önkéntesének, mert tetszik neki, hogy van valaki, aki rá figyel, akitől reális, de pozitív visszajelzéseket kap.”

 

Jövőbe néző

Az alapítvány közép- és hosszú távú céljai praktikusan pontokba szedhetők.

  • A szakmai program megvalósítása minél több lakásotthonban.
  • Nonprofit szervezetként releváns szakmai szerep a gyermekvédelmi szakellátáson belül.
  • A gyermekvédelem láthatóbbá tétele.

A harmadik pontot bontjuk ki.

„A láthatóság a mi alapítványunk esetében hatványozottan fontos, mert egyébként megfoghatatlannak tűnik, amit csinálunk. Mi nem ruhát, játékot, karácsonyi adományt gyűjtünk, nem a tárgyi adományokon van a fókusz, hanem az érzelmi, mentálhigiénés fejlesztésen, az emberi kapcsolódásokon és az emberi kapcsolatokon. A COVID-19 tavaszi fázisa idején digitális gyűjtést hirdettünk meg. Az UNIQA által támogatott digitális kampányban arra hívtuk fel a figyelmet, hogy milyen szeretetteljes kapcsolódásaik vannak a gyerekeknek az alapítvány önkéntesein keresztül, de a COVID idején akadozik ez a kapcsolat, mert nincs megfelelő internetelérés, tablet, laptop stb. Szóval egy tárgyi adománygyűjtésre fel tudtuk fűzni a fő üzenetünket. A gyermekvédelem egyik alapproblémája a láthatóság – pontosabban a láthatatlanság. Az állami gondozott gyerekek ügyének a mindennapok szintjére emelése azért kulcskérdés, mert csak így lehet túllépni a mainstream médiában megjelenő sztereotípiákon, amelyek ráerősítenek az egyébként is erős társadalmi ítélkezésre. Sokan azt gondolják, hogy csak roma gyerekek kerülnek be az intézményekbe – pedig nem. Sokan azt gondolják, hogy ezek a gyerekek menthetetlenek – pedig nem.”