Cookie / Süti tájékoztató
A felhasználóbarát működés érdekében oldalainkon Cookie-kat használunk. Az Elfogadom gombra kattintással hozzájárul a Süti (ún. „Cookie”) Szabályzatban foglaltakhoz.
Részletek
Elfogadom
Lakhatatlanból lakhatót – kozmikus léptékkel
Rovat
Future
Future

Lakhatatlanból lakhatót – kozmikus léptékkel

Akár tetszik, akár nem, az emberiség jelenleg pontosan abban a korszakában van, amikor érdemes, sőt szükséges komolyan elgondolkodnia azon, merre kezdjen el terjeszkedni a Tejútrendszerben egy lehetséges új otthon reményében.
Lakhatatlanból lakhatót – kozmikus léptékkel
Rovat
Future

Ugyanakkor – bár egy idegen bolygóra való emberi űrutazás, s ott egy bázis, netán kolónia létrehozásának koncepciója egyelőre gyerekcipőben jár – sokan már a terraformáláson, azaz egy emberek számára lakhatatlan bolygó földszerűvé alakításának, lakhatóvá tételének módszertanán törik a fejüket. Hogy áll a dologgal az emberiség 2020-ban?

 

Kezdetben vala a sci-fi

A terraformálás mint elnevezés – akárcsak sok más hasonló terminus technicus – először a tudományos-fantasztikus irodalomban bukkant fel, méghozzá Jack Williamson amerikai sci-fi író 1942-ben publikált egyik történetében. Az egyik első, konkrét bolygót megcélzó tervezet a neves amerikai planetológus-csillagász, Carl Sagan nevéhez köthető; ő írta ugyanis a híres tanulmányt a Vénusz terraformálásáról (The Planet Venus), mely 1961-ben jelent meg a Science nevű tudományos folyóiratban. Később Sagan a Mars terraformálását is felvázolta 1979-ben, a NASA pedig ekkortájt kezdett el komolyabban foglalkozni a témával. A terraformálás a filmek világából sem maradt ki, szó volt róla az Emlékmás (Total Recall) című filmben, ám az egyik legeredetibb terraformáló ötletet A bolygó neve: Halálban (Aliens) láthattuk, amikor is a film fő helyszínéül szolgáló LV-426 azonosítószámú bolygót ún. atmoszféraprocesszorokkal teszik lakhatóvá pár évtized alatt.

Számos évtizeddel, konferenciával, filmmel és szakirodalommal később napjainkban már tényleg reális esélye van, hogy ezeket az ötleteket a gyakorlatban is próbára tegyük. Több ideálisnak tűnő célbolygó van a tudósok látókörében, és egyre több és több megoldási javaslat lát napvilágot többek között olyan jelentős személyektől, mint Elon Musk. De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen még azt sem tudjuk, hogy mi mindent lenne szükséges elvégezni egy lakhatatlan bolygón, hogy egy napon potenciális lakhelyünkké válhasson.

 

Három lépés az élet

Egy elképzelés szerint alapvetően három dolog szükséges a sikeres terraformáláshoz: légkör, oxigén és víz. Természetesen ez egy erősen leegyszerűsített modell, ugyanakkor a földi élet létrejöttéhez is nagyjából ezek a kritériumok kellettek. Viszont a gyakorlati megvalósítás szempontjából nagyon nem mindegy, hogy mely égitesten próbálkozunk ezekkel a módszerekkel. Az olvasóban bizonyára már a cikk elejétől kezdve ott motoszkál a legkézenfekvőbb célpont, mely ráadásul napjaink egyik slágertémája. Bizony, a Marsról van szó! Vizsgáljuk hát meg, hogy lehetséges-e a mai technológiával a vörös bolygóból a Föld 2.0-t létrehozni!

 

Mars a Marsra!

Kezdjük az alapokkal: a Marsról köztudott, hogy egy igen kietlen, kopár, légkör nélküli, jéghideg planéta, tehát a legkevésbé sem alkalmas szabadtéri grillezésre. Ennek ellenére mégis a Marsot tartja a tudományos közvélekedés a legkönnyebben terraformálható bolygónak, mint hamarosan kiderül, nem véletlenül:

  • Megtalálhatók rajta az élethez szükséges alapfeltételek, azaz a víz, a szén és az oxigén (szén-dioxidként), valamint a nitrogén.
  • Hasonlít a Földhöz: egy átlagos nap 24 óra 37 percig tart, tehát alig több, mint nálunk, a Naphoz való közelsége okán évszakok is vannak, illetve gravitáció is (bár mindössze egyharmada a földiének).
  • A Mars most van olyan állapotban, mint a kék bolygó sok milliárd évvel ezelőtt, van tehát egy jó példánk, amire lehet alapozni.

Ám pont ez utóbbi hasonlóság miatt vehetjük szinte biztosra azt, hogy ha meg is valósítható a Mars terraformálása (amit sajnos egy tavaly megjelent tanulmány a „mai technológiával lehetetlen” kategóriába helyez, főként azért, mert túl kicsi a bolygó légnyomása a folyékony víz megmaradásához), bizony nem két percig fog tartani: az optimistább hangok szerint több száz évig, a pesszimistábbak szerint akár évezredekig. Ez a terraformálás egyik nagy és megoldatlan kérdése: miként lehet azt a folyamatot, mely a Földet anno élhetővé tette, felgyorsítva reprodukálni más bolygókon.

Azért is izgalmas a tech és az űrkutatás világa, mert igen gyakran találkozhatunk őrült ambíciókkal, eszement(nek látszó) tervekkel, és csak találgathatunk, hogy melyik lesz ezek közül az, amire a jövő történelemkönyvei fognak hivatkozni. Az egyik ilyen Vasember való életbeli megfelelője, a Tesla-vezér Elon Musk 2015-ös hajmeresztő feltevése, miszerint a Marson uralkodó szélsőséges hőmérsékleti viszonyokból a Földéhez hasonló klímát lehetne teremteni, ha felmelegítenénk az egész bolygót, ezzel beindítva a marsi klímaváltozást. Természetesen nem is Elon Muskról lenne szó, ha ezt nem úgy kívánná megvalósítani, hogy atombombákat robbantana fel a bolygó pólusainál, ahol megolvadna a sok jég, és ezzel indulnának be a szükséges folyamatok. Végül az űrkutatáshoz némiképp jobban értő tudósok rávilágítottak ennek veszélyeire és hátulütőire, így nem lett semmi a projektből, helyette 2019-ben azzal az ötlettel állt elő Musk, hogy óriási tükrökkel, több tízezer műhold segítségével a Marsra irányítja a Nap fényét, így fűtve fel a helyszínt (ez egyébként a NASA-nak is eszébe jutott már). Nos, ezek után már csak annyi lehet erre mondani, hogy meglátjuk...

A légkör oxigénnel való dúsítására némiképp finomabb módszerekben gondolkodnak. A NASA például egyfajta szándékosan környezetszennyező gyárak telepítésében látja a megoldást, melyek üvegházhatású gázokkal töltenék meg a légkört, majd a növények működéséhez hasonlóan a „belélegzett” szén-dioxidból oxigént termelnének. A bökkenő itt is az, hogy alsó hangon 100 évbe telne, mire az első telepesek marsi oxigént lélegezhetnének, a gyárak alkotóelemeinek odaszállításáról és az építésről nem is beszélve. Egy másik, klasszikusabb terv szerint különféle növényeket, moszatokat, algákat, fotoszintetikus baktériumokat is bevetnének, de ezek hatékonysága vélhetően alacsonyabb, több időbe is kerül, ráadásul előbb valahogy meg kellene védeni a Mars felszínét a kozmikus sugárzástól is.

Itt el is érkeztünk a legnehezebb részhez: hogyan adjunk a Marsnak mágneses teret? Szakértők szerint ehhez rengeteg fúziós erőműre lenne szükség, melyek a gigantikus elektromágneseket táplálnák, hogy működésükkel pár száz év alatt kialakulhasson egy földihez hasonló mágneses védelmi rendszer az űrből érkező sugárzás megfékezése érdekében. Ezek alapján tehát szinte biztosra vehetjük, hogy a mi életünkben a vörös bolygó vörös marad, és jó eséllyel még unokáinknak sem lesz lehetőségük szkafander nélkül róni a marsi főváros utcáit egy kellemes vasárnap délutánon.

 

De mi a helyzet a többiekkel?

A Vénusz terraformálásának ötlete a már említett Carl Sagan fejéből pattant ki, és a lehetséges módszereket pedig a Life on the Surface of Venus? című tanulmányában foglalta össze. A Vénusz kézenfekvőnek tűnik abból a szempontból, hogy közelebb van a Földhöz, mint a Mars, ugyanakkor több ok miatt mégsem annyira alkalmas a lakhatóvá tételre. A kardinális kérdés itt is a légkör, ugyanis jelen állapotában nem tartalmaz oxigént, az erőteljes üvegházhatás miatt szolid 450 °C körüli a felszíni hőmérséklet, a légnyomás pedig 90-szerese a földiének. Ha ez nem lenne elég, akkor a bónusz, hogy a bolygóról teljes mértékben hiányzik a víz.

A lehűtés problémájára a jelenlegi legelfogadottabb megoldásnak a ma még nem létező nappajzs-technológiát tartják. Ha megfelelő helyen vannak elhelyezve a pajzsok, egyszerre árnyékolhatják, illetve védhetik a Vénuszt a napszél és a káros napsugárzás ellen, így hűtve le a planétát. A légkör megváltoztatására Sagan eredeti elképzelése az volt, hogy génmódosított baktériumok segítségével kötötte volna meg a légköri szén-dioxidot, ám későbbi elemzések rávilágítottak, hogy ez a megoldás semmiképp sem lenne működőképes, hiszen a szerves vegyületek létrehozásához szükség lenne hidrogénre, ami a teljesen vízmentes Vénuszon nyilvánvaló okoknál fogva nincs jelen. Egyelőre tehát érdemes elengedni a Vénuszt, és mivel a világ fókusza úgyis a Marson van, meghagyni Sagan cikkét érdekes olvasmánynak, mely jó esetben inspirációt adhat majd a jövő emberének.

Nem csak bolygók esetében merült fel a terraformálás ötlete: a Jupiter híres holdja, az Európa például azért került a figyelem középpontjába, mert a kutatók feltételezték, hogy több kilométer mélységű jégrétegében akár baktériumok is élhetnek. A legnagyobb problémát itt kivételesen nem az atmoszféra jelenti (hiszen az főként oxigénből áll), és nem is a sugárzás (mivel a Jupiter monumentális mágneses mezeje minden káros sugárzástól megvédené), hanem egyrészt a Földtől való irtózatos távolsága, valamint az a tény, hogy a megfelelő körülmények esetén az egész holdat víz borítaná, ami mesterséges kontinensek létrehozását indokolná.

 

Lesz akkor ebből valami?

Ez az a kérdés, amire mai tudásunk szerint nem lehet biztos választ adni. Oly sok technikai buktató áll az emberiség és a sikeres terraformálás között, hogy felmerül a kérdés, megéri-e ekkora energiát ölni ebbe. Elgondolkodtató perspektíva lehet például, ha arra állnánk rá, hogy egy már eleve lakható bolygóra jussunk el, megspórolva a terraformálással járó kihívásokat. Ugyanakkor etikai kérdések is felmerülnek: van, aki szerint agresszív beavatkozást jelent az adott égitest élővilágába (bár ez képzavar, mert mindeddig még nem találtak hagyományos értelemben vett életet egyik bolygón sem), és az emberiség eddigi kizsákmányoló viselkedését alapul véve azt vallják, hogy talán jobban járna a szóban forgó planéta az ember nélkül. Hogy kinek lesz igaza, az szó szerint a jövő zenéje, először jussunk el odáig, hogy minderről érdemben lehessen beszélni...