Cookie / Süti tájékoztató
A felhasználóbarát működés érdekében oldalainkon Cookie-kat használunk. Az Elfogadom gombra kattintással hozzájárul a Süti (ún. „Cookie”) Szabályzatban foglaltakhoz.
Részletek
Elfogadom
Élet az élet után
Rovat
Future
Future

Élet az élet után

Az örök élet iránti vágy szinte egyidős az emberiséggel. Történetek, mondák, népi folklór, szóbeszéd tartotta életben a témát évszázadokon-évezredeken keresztül, sokan sokféleképpen próbálták – és próbálják – megtalálni a titkát, mindeddig sikertelenül. De tulajdonképpen mit is értünk örök élet alatt? Testileg szeretnénk jelen lenni a világban az idők végezetéig, vagy „megelégszünk” azzal is, ha csak tudatunk, személyiségünk marad fenn emberöltőkön át a halálunk után?
Élet az élet után
Rovat
Future

Sajnos, nem sajnos, a tudomány jelenlegi állása szerint előbbi megvalósíthatatlan, így – mivel az örök élet forrását még senki sem találta meg – marad a B opció, azaz személyiségünk konzerválása az utókor számára. De hol tart most ez a szinte sci-fibe illő koncepció?

 

Ép lélekben ép test

Bármennyire is féltünk tőle, és szerettük volna elkerülni, nem sikerült: elvesztettük azt az embert, aki a legfontosabb volt számunkra, aki a világot jelentette. Képtelenek vagyunk elengedni, ezért lázasan gyűjtünk minden vele kapcsolatos emléket, tárgyat, melyek által kicsit úgy érezzük, hogy velünk van. Ám egyszer csak felfedezünk egy lehetőséget. Egy forradalmi technológián alapuló szolgáltatást, aminek segítségével visszakaphatjuk elhunyt szerettünket. Aminek segítségével egy robottestben visszatérhet, minden emlékével, minden személyiségjegyével együtt. Nos, míg ez a forgatókönyv sokáig elképzelhetetlennek tűnt, és csak a Black Mirror című sorozat vonatkozó részében láthattuk megvalósulni, napjainkban már szinte karnyújtásnyira van az agyról készült „biztonsági mentés”, a digitalizált személyiség jelenségének létrejötte és elterjedése.

Olyannyira, hogy 2018-ban például korunk egyik legnagyobb techóriása, a Google levédetett egy olyan szabadalmat, amely a személyiséggel rendelkező robotok létrehozására vonatkozik oly módon, hogy a robotok személyisége igényre szabott, tehát pontosan a fentebb vázolt forgatókönyvet teszi lehetővé. De ne rohanjunk ennyire előre, ugyanis joggal tehető fel a kérdés: hogyan kívánják mindezt megoldani?

 

Porból lettél – és adattá leszel?

A választ egyelőre nem könnyű tűpontosan megadni, hiszen a szóban forgó problémára több lehetséges megoldás létezik, bár egyelőre csak leginkább elméleti szinten. Az alapfelvetés abból áll, hogy az alany aktuális tudatát a megfelelő berendezésekkel beszkennelik és digitalizálják, hasonlóan, mint a régi iratokat szokás. Ezt követően az adott személy ily módon létrehozott virtuális másolata egyfajta szimulációként létezne tovább, és pont olyan módon válaszolna, viselkedne, reagálna dolgokra, mint az eredeti személy tette – és mindennek tudatában is lenne. Ez a szimulált elme egy számítógépen belüli virtuális környezetben kapna helyet (esetleg az eredeti tulajdonos kinézetébe burkolva), de az is létező elmélet, hogy mindezt egy humanoid robottestben, sőt akár egy élő, biomechanikailag módosított-továbbfejlesztett testben! Ez utóbbi módszer azonban már erősen a transzhumanizmus témakörébe tartozik, ami – mint az rövidesen kiderül – nem is áll annyira messze a tudatdigitalizálás világától.

A transzhumanizmus olyan nemzetközi mozgalom, amely szükségtelennek tartja az „emberi állapot” bizonyos jellemzőit (például az öregedést vagy a nem önkéntes halált). A transzhumanisták a tudomány és technika eredményeinek felhasználásában, a biotechnológiákban és hasonló kapcsolódó innovációkban látják az emberi faj fennmaradásának kulcsát, a transzhumanizmus fogalmát pedig gyakran használják az „ember továbbfejlesztésének” szinonimájaként is. Nos, e berkeken belül a tudatfeltöltés témaköre kiemelt figyelmet élvez, hiszen a futuristák és transzhumanisták jelentős hányada az egyik leginkább működőképes életmeghosszabbítási technológiának tartja, sokkal hatékonyabbnak, mint például a hibernálást. Lényegében tehát két területen látják hasznosíthatónak a tudatfeltöltést:

  • Egy esetleges globális katasztrófát követően nagyobb eséllyel maradhatna fenn a civilizációnk, ha az emberi társadalom egy funkcionális másolata elérhető lenne a digitális térben, annak minden tudásával, kulturális szokásával együtt.

  • Valamint egy csillagközi űrutazás (mely a technológia jelen állása szerint akár évszázadokat is igénybe venne, így élő, emberi személyzettel szinte megvalósíthatatlan) is lényegesen egyszerűbb lenne, ha nem kellene külön foglalkozni a legénység életfunkcióinak, mentális állapotának megfelelő fenntartásával, valamint a humán reprodukció igen bonyolult, és etikai kérdésektől sem mentes problematikájával.

Összességében elmondható tehát, hogy a tudatdigitalizálásban van bőven kiaknázandó potenciál. A kérdés mindössze az, hogy valóban ez lehet az évszázadok óta vágyott örök élet egyetlen módja? És egyáltalán jó lesz ez nekünk?

 

Hová juthatunk, és hol tartunk most?

Nem mindegy ugyanis, hogy kinek mi a célja az életben és azt követően, ahogyan az sem mindegy, hogy milyen állapotban fordul valaki a tudatdigitalizálás, mint lehetőség felé. Egy végstádiumú beteg szeretne ily módon tovább létezni szerettei számára? Vagy egy zseniális tudós szeretné elkerülni, hogy a halál pont élete nagy felfedezésének küszöbén köszöntsön be? Netán egy politikus szeretné tovább gyakorolni a hatalmat, porhüvelyét hátrahagyva?

Persze ezek csak kiragadott példák, a valóságban – már ha egyszer ténylegesen azzá válik mindez – számtalan eshetőség előfordulhat. Például az is könnyen megeshet, hogy egyszer a közeli (de inkább a távoli) jövőben a Netflix nagy sikerű sci-fi sorozata, az Altered Carbon (magyarul: Valós halál) világa köszönt ránk. Aki esetleg nem ismerné: a Richard Morgan regényén alapuló történet idején (csak mellékesen: 300 évvel járunk ekkor a jövőben) már létezik egy technológia, ami szinte egyenlő az örök élettel. Az emberek tudatait a tarkójuk tájékába beépített tudattokok tárolják, a biológiai testük csak egyfajta burokként, eldobható körítésként szolgál. Ha az illető meghal, mindössze annyi a teendő, hogy a (jó esetben) sértetlen tudattokját áthelyezik egy másik testbe (jó pénzért természetesen van lehetőség az eddig használtat klónozni), és folytatódhat is az élet. A címben említett valós halál is csak akkor következik be, ha a tudattok is megsemmisül. Természetesen nincs disztopikus sci-fi alkotás ordító társadalmi különbségek nélkül, ebben a történetben is a gazdagok élhetnek saját testükben évszázadokig, míg a szegényeknek az jut, ami marad; még az sem ritka, hogy férfiként női testben kényszerülünk újjászületni, vagy éppen fordítva.

És bár a tudattokoktól és az emberi klónozástól még viszonylag messze vagyunk, hasonló jellegű törekvések már napjainkban is léteznek. Csak egy példa erre: 2018-ban a Nectome nevű amerikai cég azzal az ötlettel állt elő, hogy egy high-tech módszerrel, egyfajta XXI. századi balzsamozással lehetővé tenné, hogy a szolgáltatásukat igénybe vevők agyát több száz (vagy akár ezer) évig is megőrizze, s a későbbi korokban, amikor a technológia már létre tud hozni digitális agyakat, újraélessze azokat, s ezáltal a rég halott személy elméjét, tudatát.

Mindössze egyetlen szépséghibája van a dolognak: a procedúra kizárólag friss agyakkal működik! Emiatt a jelenlegi elsődleges célközönség a végstádiumú betegekből állna, akiknek még életükben megkezdenék agyuk konzerválását különféle kémiai anyagok adagolásával. Meglepőnek tűnhet, de vannak érdeklődők, nem is kevés!

Némiképp kíméletesebb módszerben gondolkodik korunk egyik legnagyobb tech-guruja, Elon Musk. A Tesla és a SpaceX főnökének Neuralink nevű cége az emberi agy és a számítógépek közötti közvetlen kapcsolat létrehozását tűzte ki célul. A cél az emberi agy továbbfejlesztése, felturbózása, egyfajta technológiai szimbiózis létrejötte, ami szintén a már ismerősen csengő transzhumanizmus vonalát erősíti. A megvalósítás módszertana természetesen itt is elég ködös még, voltak elképzelések agykéregbe ültethető elektródákról, implantátumokról, de egy biztos: itt is előkerült az agy és a számítógép összekapcsolódásának egyik lehetséges vonzata, a gondolatok és információk feltölthetősége, valamint a személyiség digitalizálása.

 

Szép új világ

Láthatjuk tehát, hogy a tudatdigitalizálással kapcsolatban még számtalan megválaszolatlan kérdés áll előttünk, és jelen állás szerint még azt sem tudhatjuk biztosan, hogy valaha meg fog-e mindez valósulni, legalábbis abban a formában, ahogy azt most elképzeljük. S ne feledjük, a jelenség etikai részével is meg kell birkóznunk:

  • A technológia embereken való alkalmazását minden bizonnyal állatkísérletek fogják megelőzni. Van-e jogunk emiatt elvenni az életüket? Az életben lévő állaton történő kísérletezéssel milyen mértékű szenvedést okozunk nekik?

  • Ha egy testi fájdalmakkal élő ember tudatát digitalizáljuk, mi a garancia arra, hogy a fájdalom nem marad meg megfelelő digitális orvoslás híján akár örökre a virtuális személyben?

  • Hogyan lehet megvédeni a digitalizált személyiséget a különféle számítógépes vírusoktól, malware-ektől?

  • A biológiai test nélküli személyeknek ugyanazon jogok járnának, mint a testben élőknek, például házasodhatnak majd, vagy fogadhatnak örökbe gyereket?

Akárhogy is alakul a tudatdigitalizálás története, ha ekkora cégek és techmogulok, mint a Google vagy Elon Musk foglalkoznak vele, akkor jó esély van rá, hogy leszármazottaink akár több száz évig is követhessék a világ sorsának alakulását – még ha nem is emberi formájukban, hanem annál valami magasabb rendű létformaként...