Cookie / Süti tájékoztató
A felhasználóbarát működés érdekében oldalainkon Cookie-kat használunk. Az Elfogadom gombra kattintással hozzájárul a Süti (ún. „Cookie”) Szabályzatban foglaltakhoz.
Részletek
Elfogadom
Vadat és halat, s mi jó falat...
Rovat
Activation
Activation

Vadat és halat, s mi jó falat...

Valamennyi tájegységünk rendelkezik több olyan különleges és hagyományos fogással, ami a más országrészben élők számára talán örökre ismeretlen marad, a következőkben ezért igyekszünk egy kis betekintést nyújtani a hagyományos magyar konyha kevésbé ismert szegleteibe, és tippeket is adunk, hogy merre érdemes körülnézni gasztronómiai kalandozás céljából az őszi–téli időszakban!
Vadat és halat, s mi jó falat...
Rovat
Activation

Hazánk tájegységeinek valamennyi ételkülönlegességét – bármennyire is szeretnénk – egy alkalommal lehetetlen bemutatni, most három jelentősebb területet, Észak-Magyarországot, az Alföldet és a Dunántúlt fedezzük fel, hogy önök már felkészülten érkezhessenek.

 

A jó palócok

Az észak-magyarországi régió talán legismertebb népcsoportja a palóc. Az itteni táplálkozásban központi szerepet játszottak a különféle kásából, illetve lisztből készült ételek. Ha arra jár, feltétlenül érdemes megkóstolnia a görhét! A görhe – vagy görhöny, esetleg málé – egykor a cselédek és szegény emberek téli étele volt, ám napjainkban is népszerű. Alapvetően kukoricalisztből készül, melyet tejjel forráznak le, majd kizsírozott tepsiben kisütik, és szeletelve tálalják. Az édes változatát magában, de lekvárral is lehet enni.

A levesek elmaradhatatlanok palócföldön, a napi étrendben mindig szerepelnek. Ezek közül a legegyszerűbb az úgynevezett magalevi, mely egy igazi szükség szülte levesként jött létre. A palóc konyhákban hajdanán nem létezett a pazarlás; mindent hasznosítottak, beleértve a krumpli és a tészta főzőlevét is. Ezt a levet („maga levi”) ízesítették pirított hagymával, jó esetben némi krumpli vagy főtt tészta is került bele. Lehet, hogy elsőre nem hangzik túl bizalomgerjesztőnek, de higgyék el, érdemes kipróbálni, szakértő kezek által készítve igen finom a végeredmény!

Nem szabad azt gondolni, hogy a palóc konyha vegetáriánus lenne: fogyasztottak húst is, elsősorban sertést – ami a mai napig meghatározó. Ugyanakkor húsvétkor vagy lakodalom alkalmával birkát is szokás vágni. Jellegzetes húsos palóc ételek a húsos-juhtúrós kukoricatekercs vagy a zöldbabbal készülő palócgulyás.

Észak-Magyarország másik nagy tájegységét, Matyóföldet sem érdemes kihagyni a gasztrokanyarból. Az itteni ételek elkészítésénél a leginkább központi alapanyag a vörös (avagy veres) hagyma. Gyakoriak itt az egytálételek, mint a paprikás krumpli, vagy az öhöm. Nem, nem a torkunkat köszörültük, az öhöm is egy egytálétel, melyet javarészt gombótából (sós vízben főzött reszelt tésztából) főztek, krumpli - és természetesen pirított hagyma felhasználásával. Matyó disznóvágásra is érdemes ellátogatni, ha van lehetőség: a füle-farka pörkölt, a majorannás húsos metélt vagy a savanyúvese igen különleges és laktató fogások!

 

Pásztortűz mellett

Kis túlzással, ha Alföld, akkor pásztorkodás, ha pásztorkodás, akkor bográcsban főzés! Bizony, mivel az alföldi lakosság ősei javarészt pásztorkodással, halászattal foglalkoztak, így ez a ma is igen népszerű főzési mód határozza meg a térség gasztronómiai arculatát. Alapanyagok tekintetében a szalonna az abszolút győztes: egy régi alföldi mondás szerint a magyar ember annyira kedveli a szalonnát, hogy „reggelire kenyér van szalonnával, ebédre szalonna van kenyérrel, vacsorára a kettő együtt”. Ennek megfelelően a szalonna szabad tűzön való megsütése valóságos rituálénak számított.

A Kiskunság területén az ide települt kunok a burgonyát sem vetették meg: a krumplikása füstölt kolbásszal és krumplis palacsintával igazán finom és laktató kun eledel! Szegeden a Tisza közelsége miatt értelemszerűen a halas ételek domináltak és dominálnak; ezek közül talán a legismertebb a halpaprikás, azaz a halászlé.

Tudta, hogy a török eredetű tarhonya Magyarországon az Alföldön terjedt el leginkább? A tarhonya igazi pásztorétel volt, nevét pedig a tarho (apró gömböcskékből álló hűsítő, enyhén savanyú ital, mely felforralt tejből készült) szó alapján kapta, ugyanis ebben a savanyú tejes lében, a tarhóban főzték meg a pásztoremberek a száraztésztát – amit utána természetesen minden földi jóval gazdagítottak a bográcsban.

 

A Dunától a Dráváig

A Dunántúl igen érdekes olvasztótégely a gasztronómiáját illetően, hiszen errefelé erősen éreztetik hatásukat más népek konyhái. Itt is kiemelkedik Baranya megye, ahol a magyarokon kívül németek, horvátok, sokácok és bunyevácok is éltek. Ettől függetlenül az erre élők mindig is egyszerűen, a táj adta alapanyagok felhasználásával étkeztek. Népszerű volt a dara és a hajdina, valamint az alapvetően zalai dödölle itt is elterjedt. A Dráva-környéki Ormánságban a legjellegzetesebb ételek a főtt perec és a fehér hurka voltak, előbbi egy ünnepi sütemény, utóbbi pedig egy kukoricakásával készülő, fehér bélbe töltött étel. A töltött káposzta itteni elnevezése szármány, a mákos gubáé gubó vagy bobályka, a helyi németek pedig előszeretettel fogyasztanak ünnepekkor borlevest, máskor tojáspörköltet és babos metéltet, a gömböcről, azaz a szajmókáról nem is beszélve!

Mivel Tolna megye nagy területen érintkezik a Dunával, így errefelé a dunai halászlét kedvelik, melyet egy fázisban, alaplé nélkül, egyszerre főznek meg. A Dunántúl jellegzetessége továbbá a prósza, ami egy sült tésztafajta, ami gyakran burgonyából, esetleg tejjel vagy aludtejjel készül, a tetejére lekvárt szokás szórni kis csomókban – ennek a régies neve a macskatiprás!

Szinte kifogyhatatlan a választék Magyarország tájjellegű ételeiből, csak egy egészen kis töredékét mutattuk most be, ha kedvet kaptak e vidékek alaposabb felfedezésére, bátran használják ki a meghitt és nyugodt őszi-téli időszakot egy kis felfedezésre. A végére nem is kívánhatnánk mást: jó étvágyat!